(1) Félig teli terem, polgármesteri köszöntő. Szokásos blabla. Minden városvezető, minden megnyitó ünnepélyen ugyanazt a halandzsát tolja a megjelentek arcába.
"Szeretettel köszöntöm... azért vagyunk ma itt... nagyszerű..." Kihagyható lenne, és a polgármesterek is foglalkozhatnának az adott város elképesztően fontos, halaszthatatlan dolgaival. Mondjuk egy életnagyságú poszter róluk, kiakasztva az ajtó mellé elég lenne, szájuk fölé szövegbuborék rajzolva, mint a képregényekben. Talán még sok is. De szerencsére befejezte. Véteni sem sokat vétett a beszédében. Biztos felolvasta előtte már. Vagy felolvasták neki.
(2) Elkezdődött, amiért mentem. A könyvbemutató. Kellemes beszélgetés alakult ki a riporter és az Író között. Azt leszámítva, hogy a riporter szerepében nem tündökölt, a beszélgetést végig az Író vezette. A beszéddé vált beszélgetés közben egyre erősödött bennem egy gondolat: irigyeljem, vagy sajnáljam az Írót. Félreértés ne essék!
(3) Régóta ismerem az Írót, remélem nem sértem meg azzal, ha barátomnak merem nevezni. Hogy miért irigylem a barátom? Mindent csak és kizárólag az írásnak szentel. Gondolatainak papírra vetésének (avagy merevlemezre mentésének, részletkérdés). Az egész életét. nem érdeklik a világi hívságok. Nem a divat határozza meg, nem az aktuális trendek. Nem aggódik a munka miatt. Csak az írás. Szenvedély. Úri luxus. Kivonta magát az élet materiális részéből. A gondolatiság felsőbb szintjére emelkedett. De ez az, ami miatt nem tudom, sajnáljam-e. Mintha megszűnt volna létezni ebben a világban. A teste csak azért maradt itt, hogy közvetítse gondolatait másnak.
Ha tudnék úgy játszani a szavakkal, ahogy ő, pontosan visszaadhatnám, mire is gondolok. De nem tudok. Ezért ő az Író, én pedig egy másodvonalbeli blogger. A könyvet ajánlom mindenkinek. Nem lányregény. Még talán gondolkozni is kell, miközben olvassuk. De ez nem baj, senkinek nem fáj, hajrá!
(4) Megrendelhető az Underground kiadónál. Somogyi Zoltán: Második fejek
